Zellerkrémleves Gyulai kolbász fűszerezésű grillsajttal

Hozzávalók

1 doboz Gyulai kolbász fűszerezésű Hajdú Grillsajt
500g zeller
1 db vöröshagyma
1 db burgonya
2 gerezd fokhagyma
50g vaj
2 db húsleveskocka
1 l víz
100 ml főzőtejszín

Elkészítés

1. Egy serpenyőben, ami lehet grillserpenyő is, alaposan megpirítjuk a hagymát. Amikor a hagyma már üvegesre pirult, hozzáadjuk a precízen felkockázott zellert és tovább pirítjuk, egészen pontosan 5 percen keresztül.

2. Kimérünk 1 liter vizet egy lábasba, melybe beledobjuk a két húsleves kockánkat. Ezen a ponton a felkockázott krumplit is hozzáadjuk a zúzott fokhagymával egyetemben. A „levest” felforraljuk, és addig főzzük, míg a krumpli meg nem puhul benne. Használjunk fedőt is, hogy a víz ne párologjon el közben. Ha ezzel elkészültünk, vegyük le a tűzről és tegyük félre hűlni.

3. Vágjuk fel a Gyulai kolbász fűszerezésű Hajdú Grillsajtunkat tetszőleges méretű kisebb kockákra és pirítsuk meg őket egy felforrósított grillserpenyőben 1-1 percen keresztül egy kevés olívaolajon.

4. A levest összeturmixoljuk egy botmixerrel, majd szépen hozzákeverjük a főzőtejszínt. Ezt követően ügyesen felmelegítjük úgy, hogy ne forrjon fel a levesünk. Amikor a kívánt hőmérsékletet elértük, kimérjük a levest tányérokba és megszórjuk a kész grillsajt kockákkal.



További receptekért látogass el oldalunkra: www.hajdusajt.hu