Hajdú sajt termékeink

Baconbe tekert spárga édesburgonya pürével

Baconbe tekert spárga édesburgonya pürével

Itt a spárgaszezon! Azt pedig nem is kell említenünk, hogy gyakorlatilag egész évben grillsajt szezon van.

Hozzávalók

Hozzávalók 4 főre:
2 doboz Sült Hagymás Hajdú Grillenyica
500 g spárga
8-10 szelet bacon
3 nagy fej édesburgonya
100 ml tejszín
80 g vaj
1 ek. olívaolaj

Frissen őrölt bors

Elkészítés

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

2. A spárgákat tisztítsuk meg, vagyis vágjuk le a fás végeiket, majd egyesével tekerjük be a baconbe őket, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, sózzok, borsozzuk és rakjuk a sütőbe.

3. Süssük őket 10 percig, az utolsó 1-2 percben pedig grillező funkción pirítsuk rá a bacont.

4. Az édesburgonyákat meghámozzuk, felkockázzuk, enyhén sós vízben 15-20 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük.

5. A tejszínt egy kisebb edénybe rakjuk, közepes lángon 2-3 percig főzzük, kevés sót, borsot adunk hozzá. A még meleg leszűrt burgonyához adjuk a fűszeres tejszínt és 2-3 lépésben adagoljuk a vajat is hozzá. Botmixerrel alaposan krémesre keverjük.

6. A Sült Hagymás Hajdú Grillenyicákat kevés zsíradékon egy serpenyőben megsütjük, amíg aranybarnás kérget nem kapnak, azután tálalhatjuk is a spárgával és a krémes édesburnyapürével.

7. Jó étvágyat!

Grillsajt zöldséges kuszkusszal

Grillsajt zöldséges kuszkusszal

Ennél valami fincsit vacsira, de közben az alakodra is szeretnél vigyázni és még filmezni is szeretnél este?